művész
Az épphogy kamaszsorba lépett Dan Radcliffe karrierje a sztárvilágban is egyedülálló,
pedig sok olyan hollywoodi híresség van, aki gyerekszínészként kezdi. Dan játékát a kritikusok
szerint ösztönösség és természetesség jellemzi, sokan azt is megkockáztatják, hogy igazi filmcsillagnak született.
Már első szerepében is kimagaslóan alakított. 1999-ben, alig tízévesen játszotta el Copperfield Dávidot egy tévésorozatban,
a leghíresebb angol színészek oldalán. Két évvel később kiválogatták a Panamai szabó című krimi gyerekszereplőjének, ahol Pierce Brosnannal és Geoffrey Rush-sal együtt fimezhetett.
Felnőttként kezelik a forgatásokon
Ugyanebben az évben megkapta Harry Potter szerepét is. Nem volt könnyű feladat: filmes múlt ide vagy oda,
többszáz kortársával kellett megküzdenie a szerepért. Chris Columbus végül Dant választotta,
és egy cseppet sem bánta meg: később azt nyilatkozta, hogy könnyebb volt vele dolgozni, mint sok más felnőtt színésszel.
Szívesen beszélget az utcán a filmekről
A filmek, akárcsak a könyvek, hatalmas sikert arattak,
és a gyerekszereplők is hihetetlenül népszerűek lettek.
Dan azonban úgy érzi, nincs nagy különbség Harry előtti és utáni élete között.
"Egyáltalán nem zavar, ha felismernek az utcán és a filmről akarnak beszélgetni velem,
mert mindig csupa jót mondanak, amit öröm hallani. Sokan azt hiszik, hogy egy idő után unalmas ez, pedig nem, én szeretem meghallgatni az emberek véleményét a filmről" - mondta egy interjúban.
A második rész sokkal izgalmasabb
Dan úgy látja, hogy színészileg nagyobb kihívás volt a második részben eljátszani Harry Pottert.
"Az első részben Harry még csak szemlélődik, felfedezi a világot, rácsodálkozik arra,
amit maga körül lát. A második könyvben viszont, ami történetesen épp a kedvencem, és ezért nagyon örülök,
hogy szerepelhetek a belőle készült filmben, Harry már sokkal aktívabb, miután felfedezi,
hogy Roxfortban nincs minden rendben. Veszély fenyegeti az iskolát, és Harry feladatának érzi,
hogy megmentse, és minden meg is tesz ezért. A szerep is sokkal izgalmasabb, mert Harry figurája sokat fejlődött" - vallotta be.
Negyedszer is ő lesz Harry Potter
A filmezés mellett persze sok idejét elveszi az iskola is.
Dan nem tudja még pontosan, mivelo szeretne foglalkozni,
de mindenképp tanulni szeretne, ameddig lehet.
"Chris Columbus megszerettette velem a filmeket, ezért lehet,
hogy rendező vagy író szeretnék lenni. Valamiképpen a filmszakmában
szeretnék dolgozni, de azt nem tudom, folytatni akarom-e a színészetet" - mondta.
Az azonban biztos, hogy nem játszhatja mind a hét folytatásban ő Harry Pottert.
Nem a színészi játékával van baj, pusztán arról van szó, hogy kiöregedett a szerepből.
Persze a könyvek közt is eltelik egy-egy év, de Daniel már most kész fiatalember.
Az Azkabani fogolyban még biztosan ő a főszereplő, és nemrég kiderült,
hogy a negyedik filmben is maradhat még.
főbb szerepei: A panamai szabó (2001), Harry Potter és a bölcsek köve (2001), Harry Potter és a titkok kamrája (2002)
|